A Kojikivel kezdeném, azonban az most nincs nálam, és újra át kellene olvasnom, (japán-angol-magyar verziót egyaránt), azonban nem kételkedem abban, hogy abban is lehet a japán sámánságra utaló jeleket találni. Azonban, ahogy mondottam volt, erről még később írok.
Most viszont Conrad Totman és Jamadzsi Maszanori könyveiben is utána néztem egy korábban olvasott töredéknek, és valóban, jól emlékeztem arra, hogy láttam a sámán szót a szövegben.
De mi is ez a töredék? és miképp is kapcsolódik a témámhoz? Nos, valószínűleg mindannyian emlékszünk, még ha ködösen is a Japán történelem I. c. kurzusra, valamint Nemeshegyi tanár úr órájára. E két óra keretén belül olvastam el a az alább lévő részleteket.
Ez a két részlet kínai feljegyzések Wa népéről, annak szokásairól stb. Olvassuk át tehát a szövegeket annak fényében, hogy a sámánizmus jeleit keressük
1,
„Ha Kínába indulnak a tengeren át, mindig kiválasztanak egy embert, aki nem gondozza haját, nem szedi le magáról a tetveket, ruháját nem tisztítja, tartózkodik a húsevéstől, s nem enged nőt magához. Olybá tűnik, mintha gyászolna. Ő a jövendőmondó. Ha szerencsésen célhoz érnek, rabszolgákat és értékes holmikat kap ajándékba, de ha valaki megbetegszik, vagy más szerencsétlenség történik, akkor rögtön életét veszik, mondván rosszul végezte feladatát.”
2,
„…többéves háborúskodás után megegyeztek, hogy egy nőt ültetnek a trónra, akit Himikónak/Pimikónak neveztek. Varázslatokat tett, s bűvigéket mormolt, megigézve népét. Noha bizony már benne járt az asszonyi korban, nem választott hitvest. Az ország ügyeit ifjabb fivére irányította. Miután trónra lépett, csak kevesek előtt mutatkozott. Ezer szolgálólány leste parancsait. Csupán egyetlen férfi szolgálta őt, kinek tisztje volt feltálalni az ételt és italt, s ő volt a királynő hangja a világ felé. A királyi palotát őrtornyok és sáncok övezték. Harcosok védték, kiknek keze mindig a fegyverükön pihent.” Worenzhuan
De tulajdonképp mit is gondolt ezekről a részletekről Totman?
Az elsőhöz tulajdonképp csupán annyit fűzött hozzá, hogy „A kínai eredetű jóslási szertatások mellett sámánokat is alkalmaztak, akiknek az volt a feladata, hogy elviselhetőbbé tegyék a kedvezőtlen, balszerencsés eseményeket.”
Igazából számomra nem derült ki az első szöveg alapján, hogy ezek a „sámánok” magukat nevezték –e sámánnak és így vállalták a feladatot, vagy inkább páran kiszemeltek egy embert, akinek kiadták ezt a feladatot, és így ő lett a sámán. Inkább az utóbbit tartom a szöveg első mondata alapján igaznak. Azonban a továbbiakban igazán jellemző dolgokat írnak le. Például a rituális megtartoztatások sora jellemző a sámánok szertartásai során. Ezt egyaránt alkalmazták a felkészülési, beavatási szertartásokon, de a későbbiekben, mikor a szellemekkel való kapcsolatfeltételhez készültek. Ez a fajta aszketizáló magatartás, amely szemben áll a megszokott mentalitással tulajdonképpen a tudat magasabb szintre való emelését is szolgálja.
Egyes karib-tengeri népeknél volt hasonló megfigyelhető. A sámánok ekkor alig ettek, ittak és természetesen a nemi élettől is tartozódtak.
Ugyanezen népeknél amennyiben a jövendölés, illetve a sámán a feladatát sikertelenül tejesítette akkor súlyos megtorlásban részesült, vagyis általában megölték, mert alkalmatlanná vált a feladata elvégzéséhez. Itt is hasonlót figyelhetünk meg, ha probléma merül fel az út során, betegség, vihar stb, akkor rögtön a sámánt teszik felelőssé, hiszen az ő feladata volt a szellemekkel való kapcsolat felvétele, és azoknak a kegyeibe kíván férkőzni.
2, Elsőként lássuk, mit fűzött ehhez hozzá Totman:
„ A Worenzhuan, valószínűleg némiképp rosszallóan arra utal, hogy egyes közösségekben a vallási megtorlás fontos szerephez jutott a hatalom gyakorlásában, s hogy elfogadott szokás volt nőket választani uralkodónak. Nem tisztázott azonban, hogy az uralkodónő elsősorban egyfajta sámáni szerepet törlött be vagy pedig személyében egyesítette a világi és vallási hatalmat…”
Némiképp egyet kell értenem Totman véleményével. Az hogy nőt választottak uralkodónak (Himiko halála után egy férfi rokona lett volna az uralkodó, azonban a nép ellene fordult így inkább Himiko egyik leány rokonát választották) igazán elgondolkodtató. Az hogy bűverővel rendelkezik, és láthatóan a vallási feladatokkal foglakozik, leginkább mutathatja a sámánság lehetőségét. Azonban nem világosan és nem kizárólagosan. Noha a japán természeti vallások egyes aspektusai igazán hasonlítanak a sámánságra, nem lehet egyértelműen annak hívni. Ezért is ódzkodik az író is Himikót sámánnőnek hívni. Kevés forrás, kevés anyag.
Viszont nem vonatkozathatunk el pár nyilvánvaló ténytől.
1. Himikónak varázserőt tulajdonítottak, méghozzá erős hatalmat.
2. Nem kommunikált a külvilággal, a saját világában élt, és csupán egy férfit engedett közel magához.
Ezeket a kérdéseket még bővebben át kell néznem, és elfogadhatóbb magyarázatot találni rájuk.
